2. RÉSZ

Évek múlnak el, felfedezem az endometriózist, uralkodik a húszas éveimen.
A képen az első műtét után, mosolyogva pózolok. 23 éves voltam.

A 2014-es műtét után eltelt öt év, amely során végig, megszakítás nélkül fogamzásgátló tablettával védekeztem annak érdekében, hogy az endometriózis okozta fájdalmas menstruációtól megkíméljem magam. A Visanne nevű gyógyszert szedtem az akkori nőgyógyászom javaslatára, aki feltárta minden problémám eredetét. Teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy jó úton járok. Nem voltak fájdalmaim, mivel nem menstruáltam. Fiatal éveit mindenki a legtartalmasabban ki szeretné használni, így voltam vele én is. Éltem tehát az életem, önfeledten, büszkén verve a mellemet, hogy nem kell havonta a "női bajokkal" küzdenem. A szőnyeg alá söpörtem mindent, nem ejtettem ki a számon az endometriózis szót, és másoktól sem hallottam viszont. Megfeledkeztem a betegségemről. Nagy hibát követtem el. Lázadtam, ahelyett, hogy komolyan vettem volna az állapotomat, vagy eszembe jutott volna, hogy elmenjek egy orvosi vizsgálatra. Attól, mert valaki panaszmentes, még ugyanúgy ott lapíthat sunyin az endometriózis az árnyékban, várva a megfelelő alkalmat, hogy újra lecsapjon. Ugyanis ez a krónikus betegség nem múlik el csak úgy, sőt, visszatér. 2018 elején komoly párkapcsolati problémám volt, nem túlzok, ha azt mondom: szó szerint belebetegedtek a női szerveim a traumába. Az endometriózis műtétet követően is 10% eséllyel / év tér vissza és támad újfent. Én akkor már az 5. évet tapostam "endometriózis mentesen", ami ugye 50% esélyt jelentett a visszatérésre, és lám, így is történt. Mint mondtam, a sunyi kis gonosz türelmesen várakozott, a szakítás utáni lelkiállapotom pedig épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy kopogtatás nélkül benyisson és lesöpörjön a lábamról. Sosem zártam ki azt a tényt, hogy a betegségeknek van lelki alapjuk is. De én (sajnos - nem sajnos) egy igencsak földhözragadt ember vagyok, mindig racionális magyarázattal próbálok alapot adni a dolgoknak. Viszont utólag be kell látnom, hogy abban, hogy hirtelen nagyon sokat romlott az állapotom 2018-ban, sok köze volt az összetört szívemhez. Itt engedjétek meg, hogy felhívjam arra a figyelmet, hogy SENKINEK nincs joga benneteket bántalmazni, sem tettekkel, sem szavakkal! A szavaknak éppen olyan súlyuk van, mint a tetteknek. És minden negatív szó gyökeret ereszt bennünk. A kérdés már csak az, milyen formát ölt majd a következménye. A nőiességünkben tett károkat (kritikákat, beszólásokat) sem vagytok kötelesek elviselni senkitől. Akár egészséges az ember, akár nem. A nők olyan szívósak, hogy a világon mindennel megharcolnak és győzedelmeskednek is.

Lelki okok ide, vagy oda, megszenvedtem a 2018-as évet. Újra meg kellett tanulnom, mi is az endometriózis. Pedig olyan boldog voltam, hogy élhettem nélküle is egy kicsit! Beleástam hát magam a témába, miközben kínzó fájdalom gyötört, egyre rohamosabb ütemben. Meg kellett találnom a megfelelő platformokat, ahol a megfelelő szakember után érdeklődhettem. Mezei nőgyógyászom, aki feltárta a problémát, azt mondta, hogy szülni bármikor visszavár a jövőben, de már nem az ő hatásköre az a szintű endometriózis, amely engem uralt. Ez kicsit sem nyugtatott meg. Kétségbeesésemben már mindenkitől tanácsot kértem. Ekkor fedeztem fel, hogy vannak csoportok a közösségi médiában (Fészbúúúk), ahol sorstársaim már különböző csoportokban vártak rám. Akkor döbbentem rá, hogy nem vagyok egyedül a nagyvilágban, vannak mások is. Hasonszőrűek! Fiatal lányok, hölgyek, asszonyok, akik ugyanezen osztoznak. Akik nem ráztak le, akik önzetlenül segítettek, bármilyen kérdéssel is fordultam az irányukba. Fantasztikus dolog az, amikor egy ilyen volumenű problémával az ember nincs egyedül. Pláne, ha a köztudatban nincs "kirívó szerepe" az endometriózisnak, és előbb gondoltak a neve hallatán arra, hogy egy átok a Harry Potterből, mint arra, hogy egy gyógyíthatatlan betegség. Letaglózott, hogy mennyi nővel járok egy cipőben, hogy milyen lélegzetelállító történetek vannak. Letaglózott az is, hogy a történetek túlnyomó többsége szomorú véget ért, és kevesebb a happy end, amely boldog családot és egészséges kisbabát jelent.

Hosszú idő telt el, mire megtaláltam a megfelelő szakembert. Az egyik legkiválóbb koponyát az országban. Az is időigényes volt, hogy időpontot egyeztessek vele. Mint kiderült, akkoriban sem volt túl terjedelmes azon orvosoknak a száma, akik az endometriózissal foglalkoztak, sőt, mindegyikük roppantul elfoglalt volt a sok beteggel. Az állami kórházakban már akkor vaskos várólisták voltak éppen emiatt. Mint említettem, és nem győzöm hangsúlyozni, a FÁJDALMAS MENSTRUÁCIÓ NEM NORMÁLIS, az endometriózis pedig egy örökös harc az IDŐVEL! Ezt még százszor el fogom mondani. Méghozzá azért, mert mire 2019-ben újra a műtőbe kerültem az állami szférában, már olyan összenövéseket okozott a szerveim között ez a parazita, hogy a műtét után köpni-nyelni sem tudtam, amikor a Doktor úr közölte, hogy már az életemért küzdöttek. Ismét egy egész sereg dolgozott az egészségem helyreállításán. Ha két héttel később kerül sor a műtétre, akkor elveszítem a veséimet, és még ki tudja, mit. Belegondolni is horrorisztikus. De sajnos azt tudnotok kell, hogy az endometriózis nem válogat. Nem csak a női szerveket támadja meg! MINDENT megtámadhat. Ahol csak tetszik neki. Húgyvezetéket, beleket...és mint említettem, az MRI is sokszor csődöt mond. Éppen ezért sok esetben csak a műtét legvégén derül ki, hogy milyen komoly is volt a baj. Az endometriózis esetében 4 stádiumot különböztetünk meg. A 4. már majdnem életveszély, amikor létfontosságú szerveket támad, súlyos összenövéseket okoz, sőt elzárhat nagyon fontos utakat, például a bélben. A legkisebb panasz esetén is fel kell keresni az orvosunkat! Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt az embert, akiben bízunk. Akinek a kezébe merjük adni az életünket és az endometriózisunkat. Magánúton is el lehet járni a vizsgálatokra, kezelésekre és konzultációkra, én 2019 után ezt az utat választottam, bármennyire is kivéreztette és kivérezteti a pénztárcámat. Sajnos éppen emiatt, mert kevesen tudnak erről a betegségről, nincs is elég szakember, intézmény és felszerelés a megfelelő időben történő ellátásunkhoz. Ezért célom az, hogy az endometriózis végre bekerüljön a köztudatba, nyugodtan beszéljünk róla olyan nyíltan, mint a rákról, vagy bármely más betegségről. Rendet kell tenni a fejekben ezzel kapcsolatban. Szeretném, ha ünnepelnénk a nőket és a termékenységet, nem pedig hátráltatnánk. Márpedig az endó nagyon is hátráltatja, az meg főleg, ha nincs időben elkapva a kis mocsok.

Bár azt mondhatnám, hogy 2019-ben megvívtam az utolsó nagy csatát, de akkor nem mondanék igazat. Alig egy év "kegyelmet" kaptam ajándékba a betegségtől(!!!), aztán sokkal agresszívabban tért vissza. Ha azt mondom, hogy 2014-ben és 2019-ben szakadékba zuhantam, akkor ezekhez képest a 2020-as évemben a Marsig repített az endometriózis.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK