3. RÉSZ

A 2020-as év végeláthatatlan szenvedésbe torkollik, negyedik stádiumú bélendometriózissal küzdök, másfél évre halasztják a műtétet a koronavírus miatt.

Egy évet kaptam a 2019 novemberben elvégzett endometriózis műtétet követően a sorstól. Pontosítva csak fél évet, amely fájdalmak nélkül telt. Rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi idő is éppen elég ahhoz, hogy a betegség újra támadjon és lesöpörjön a két lábamról. Szó szerint.

2020 elején hat hetes légiutaskísérő tanfolyamot végeztem el Varsóban, és sokkolt a hír, amikor márciusban kiképezve a hosszútávú járatokra, vadonatúj, ropogós egyenruháimmal a bőröndömben hazatértem Budapestre és beköszönt a COVID19. Karantén, nincs munka, irány a családhoz vidékre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hagytam el magam. A vírus összetörte az álmaimat, szétzúzta a terveimet és a szobámba zárva kellett újragondolni az egész életemet. Annak tudatában kezdtem gondolkodni a jövőn, hogy újfent egészséges vagyok. "Legalább ennyi." Különösen odafigyeltem a "korona szabályokra", óvtam a családomat és magamat is. Hosszú heteket töltöttünk együtt a vidéki családi házban, várva a jobb hírekre. De ettől függetlenül, ahhoz képest, hogy milyen sok energiával és vággyal telve indultam neki az évnek, elhagytam magam. Előjött belőlem a karantén séf, a sorozatfüggő, a "nemtörődöm, mert úgysem számít". A testmozgás, amit végeztem, a konyhára korlátozódott. Torta-hegyek, sütemények, csupa finom, ám nem túl egészséges remekművet alkottam. A bánatomat evésbe fojtottam. Fel is szaladt néhány csokitorta a testemre. Az év felénél járhattunk, amikor megelégeltem a saját tunyaságomat és úgy döntöttem, változtatok. Mindig van az a pont, amikor az ember eljut odáig, hogy "állj és ne tovább". Nekem hónapokba került. Nem volt párkapcsolatom, nem körvonalazódott a munka sem, a színházi fellépéseket is mind lemondták. De volt az a pont, amikor megszólalt bennem a vészcsengő, hogy amit csinálok, az ártalmas. Az orvosom cukormentes életmódot és rengeteg testmozgást javasolt. Rendszeresen elmondta, hogy az endometriózisra a pulzusszám növelő edzéseket, kifejezetten a cardio-t ajánlja. Miután az én cardio-m akkoriban kimerült a piskóták sütőbe helyezésében, elszégyelltem magam. Amit csináltam, az önmagam túlzott elkényeztetése és önsajnálata volt. Ugyanolyan ellenség, mint az önsanyargatás. Pedig, amit tennem kellett volna, az a balansz megtalálása és az életmód váltás. Nem állítom azt, hogy emiatt a nemtörődömség miatt tért vissza a betegség, de, hogy nagyon is köze volt hozzá, azt igen.

Az év második felében elhatározásra jutottam és elkezdtem odafigyelni az egészségesebb táplálkozásra és a testmozgásra is. Eleinte a szobámban tornáztam és megvontam magamtól a rengeteg cukrot. Hamar azon kaptam magam, hogy sokkal jobb a közérzetem, "könnyebb vagyok", kitisztul a fejem. Vágytam egy társra, egy olyan párkapcsolatra, amely kiegyensúlyozott és boldog. Valakire, aki teljes egészében megismer és megismeri a történetemet is. Aki elvárások és fenntartások nélkül elfogad és szeret, és akit én is szerethetek és akiről gondoskodhatok. Gondoskodásból és szeretetből sokat tartogattam. De volt egy olyan "vad" elképzelésem, hogy már csak és kizárólag annak adom, aki igazán megérdemli. Nem vagyok párkapcsolati tanácsadó, de egy dolgot tényleg biztosan tudok: Minél görcsösebben ragaszkodik valaki ahhoz, hogy társra találjon, annál nehezebb és hosszabb folyamat lesz. Minél inkább elfogadjuk önmagunkat és SZERETJÜK önmagunkat, BECSÜLJÜK önmagunkat, annál könnyebb lesz. Sok mindent megél az ember a harmadik X-ig, én akkor már erősen közelítettem a kerek évfordulóhoz, egy év választott el tőle. Ennyi idő elég volt, hogy megismerjem saját magam erősségeit, gyengeségeit, vágyait. Úgy voltam vele, hogy vesztenivalóm nincs, csak törődés és a szerelem iránti vágy a szívemben. De nem görcsösen(!), "csak úgy".

2020 novemberében be is sétált életem szerelme az életembe, és szinte azonnal megtudta, mi is az endometriózis. Ugyanis az év végére jelentős állapotbeli romlás következett be, mindennapossá váltak a kínzó görcsök, a hasfájás, a puffadás. Szó szerint MINDEN NAP FÁJT. A rendszeres eszméletvesztésig és ájulásig jutottam. Tudjátok, említettem már, hogy az endometriózis velejárója sok esetben a nagyon fájdalmas szexuális együttlét. Pláne, ha csomók, összenövések is vannak az ember testében, tehát az endó már egy előrehaladott stádiumba kerül. Négy stádiumra osztjuk fel az állapotunk súlyosságának tekintetében. Én 2020 novemberében már a 4. fázisnál jártam, ahol igencsak sürgető a műtét a komoly következmények elkerülése érdekében. 2020 december 23-án az orvosom kimondta, hogyha nem kerül időben sor a műtétre, valószínűsíti (legrosszabb esetben) a sztómát. Ugyanis komoly bélendometriózisom volt és kezdett elzáródni a vastagbelem a csomótól, amely ránőtt. Tehát az endometriózis nem csak a méhet és a női szerveket támadja, de extrém esetben szervek közötti összenövéseket, csomókat is okoz, sőt, olyan alattomos, hogy egészen a tüdőbe és az agyba is el tud jutni.

Életemben nem voltam annyira kétségbeesve, mint 2020 Karácsonyán. Emlékszem, hogy a családommal felváltva zokogtunk két étkezés között. Tehetetlennek és gyengének éreztem magam, fájdalmaim voltak, a "sztóma" szó hallatán pedig még a szívem is elfelejtett verni. Azért mesélem el mindezt, hogy mindenki megértse, az endometriózist nagyon fontos időben diagnosztizálni és kezelni. Akár ilyen komoly rést is tud ütni a pajzson. Mivel egy ilyen bélműtét nagyon körülményes, komplikált művelet összeszervezni rá egy professzionális csapatot, illetve a koronavírus sem kedvezett nekem. Az állami kórházban egy évre előre kaptam időpontot, (amit az egy év elteltével újabb egy évre halasztottak!) de pontosan tudtam azt, hogy nincs egy évem, különben a hátralévő életemet úgy kell töltenem, hogy kivezetik a belemet, azt pedig nem tudtam volna elviselni. Szerintem nincs kegyetlenebb annál, amikor azt mondják egy betegnek, hogy "amíg nem életmentő, csak életminőség javító, addig nem foglalkoznak vele". Az endometriózis esetében viszont sajnos sokszor utólag derül ki, a műtétet követően, hogy mekkora is valójában a baj, hiszen a felszín alatt, mélyen is megbújhat az endometriózis (mélyen infiltráló endometriózis - másnéven adenomyosis / "adenó").

Képzeljétek el azt a helyzetet, hogy hosszú idő után az ember szerelmes, ráadásul megtalálja azt a valakit, akivel össze szeretné kötni az életét, lebegne a boldogságtól, de minden egyes nap a pokolba rántja vissza a fájdalom és a jövőtől való, bénító félelem. Nem tudtam teljes életet élni, hosszú hetek teltek el elképesztő fájdalomban és reszketésben. Szó szerint közöltem a párommal, hogy jobb, ha elhagy, mert "isten tudja", mit hoz az élet. Zoltán nem tágított azonban mellőlem, és azt hiszem, ez volt az reménysugár, amibe kapaszkodni tudtam, ami visszarántott. Mivel az állami műtét túl késő lett volna az esetemben, a családommal együtt összeraktuk a piszkos anyagiakat és magánkórházban jelentkeztem a műtétre. 2021 márciusában megműtöttek, és mint kiderült, addigra már életmentőnek is bizonyult. Tehát most nem lennék itt, ha nem hozzuk meg családilag ezt a döntést. Nagyon fontos, hogy legyen olyan a környezetünkben, akire mindig, feltétel nélkül számíthatunk. Nem szabad teljesen egyedül szembenézni egy ekkora csatával. Az embert nem csak a fájdalma, de a félelme is teljesen meg tudja bénítani, és itt nem csak a fizikai valóra gondolok, de a mentális és lelki állapotra is.

A műtétet megelőzően annyira rossz állapotba kerültem, hogy az utolsó két hétben szűnni nem akaró lázgörcsök gyötörtek, nem igazán voltam a tudatállapotomnál. Egy éjszakát az állami sürgősségin is eltöltöttem, akkor tudták csak levinni a lázamat és infúzióval csillapítani a fájdalmamat. De mivel az én esetemben specialistára volt szükség, magamhoz térésem után saját lábamon eltávoztam. Nem mertem nem specialistára bízni magamat. Otthon az édesanyám és Zoli a karjukban cipeltek ki a mosdóba, fürdettek, öltöztettek és amikor a láztól (amelyet a begyulladt beleim és kismedencém okoztak) eszméletemet vesztettem, ők imádkoztak az ágyamnál. Ilyen állapotban kerültem a műtőasztalra 2021 márciusában. A magánkórházban sokkal hamarabb felállt az a profi sebész-team, akik az orvosom mögött készenlétben voltak arra az esetre, ha nem elég a laparoszkóp a sikerhez. Úgy hozta a sors, hogy elég volt. Nem kellett vágni. Néha megállok egy pillanatra és hálát adok, amiért egy apró kis műszer ilyen nagy csodákra képes. Mert ez egy csoda. Ilyen nyakatekert állapotból visszahozni valakit a "teljes életet élők" közé. Ezért mondom azt, hogy én leborulok a tudomány és az orvosom előtt. Azon az állapoton, amiben a műtét előtt voltam, a világon semmilyen gyógyfű vagy tea nem tudott volna már segíteni. Azokat jóval korábban, jóval tudatosabban kellett volna beépítenem a mindennapjaimba. Az endometriózis tehát ilyen ravasz, körmönfont módját választotta annak, hogy egy éven belül kétszer is megtámadjon.

A bélműtét után hat hét felépülés várt rám, amelynek minden napján hálát rebegtem azért, hogy élhetek. Sztóma-rémálom nélkül. "Csak úgy." Szigorú, bélműtét utáni pépes diétát követtem (minden nap főzött rám akkoriban egy csodálatos barátnőm és az édesanyja - Fanni és Mari -, felvásárolták miattam a legjobb alapanyagokat és legjobb diétás szakácskönyveket). Napról napra ismerkedtem újra a fájdalommentes élettel. Visszatekintve pillanatok alatt eltelt az a hat hét, de akkor persze hosszú időnek tűnt. Pláne nekem, aki folyamatos mozgásban vagyok, és élvezni próbálom még a "szürke hétköznapokat" is. Arra is rájöttem, hogy mennyire fontos, hogy egy ilyen nagy esemény után az ember megtisztelje az egészségét és saját magát, így szigorúan betartottam minden előírást. Újra kivirágoztam és élhettem a szerelemnek. A családom és a baráti köröm miatt is összetehetem a két kezem, "nincs még egy ilyen szerencsés ember, mint én."

A repülést 2021-ben folytattam, egy egész nyári szezont töltöttem a légitársaságnál, ahol korábban is dolgoztam. Nem voltak fájdalmaim, nem voltak puffadások és görcsök. Be-beindultak újra az országjáró fellépések, egy fantasztikus színházi társulat állandó tagja lettem, egyszóval minden a helyére került. Az orvosom tanácsára fogamzásgátlót váltottunk, reményeket fűzve ahhoz, hogy az endometriózis nem tér vissza ilyen ütemben újra. Bár azt mondhatnám, hogy így is lett és élem azt az életet, amelyben a világ legboldogabb embere vagyok, de nem így történt. Tudjátok, akkor most nem írnám ezt a történetet.

Újabb egy év múlva az endometriózis támadásba lendült.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK